1. Fejezet
Baráti beszélgetés

  Görögország belső utcái. Rózsa illat terjengett: tavasz volt. Mindenki az illat után ment, így az utcán hatalmas tömeg gyűlt össze. Nehéz volt közöttük elférkőzni, így egy mindig páncélt hordó embernek is a nehezére esett az átkelés. Nem is vette észre, hogy egy másik páncélos embert is meglökött. Az dühösen fordult a jövevény felé. Arca azonnal megenyhült, mikor meglátta, ki is a „támadó”.

-         Arkantos! – nevette el magát.

-         Ajax!

-         Ellepnek a rajongóid, mióta megnyerted a legutóbbi párbajt?

-         Igen. Pedig az csak egy játék volt.

-         Nem mondod, hogy nem örülsz a női látogatóknak! – csapott a barátja hátára a fiatal uralkodó.

-         Női látogatók?

-         Mi az? Egy sem akadt?

-         Ezt meg hogy érted?

-         Női látogatók! Hallasz?

-         Persze. De ha nem baj, akkor nem fecserészek a magánéletemről.

-         Nem kértem, barátom. Hol van a fiad?

-         Kastor éppen Egyiptomba látogatott, hogy fenntartsuk a kapcsolatot velük. Igen fontosak a nyersanyagszállítások szempontjából az Új-Atlantisznak.

-         Értem.

-         Én mentem volna, ha valaki… - itt még jobban bámult Ajax-ra. – nem kérte volna, hogy álljak küzdőtérre.

-         Ne nézz így rám! – mentegetőzött a férfi - Én csak megkérdeztem. A döntés rajtad állt.

-         Persze. Én meséltem be magamnak, hogy kardra hánynak, ha nem jövök el.

-         Az csak egy levél volt.

-         Igen, egy igen ártalmatlan levél.

  Mosolyogva sétáltak az utcákon, amelyek most teljesen kihaltnak tűntek az előzőhöz képest. Elhagyták a nyüzsgést, már minden léptüket tisztán hallották.

-         Egyiptom nekünk is fontos ki-és beviteli egységünk, de valami mégsem tiszta közöttünk. Tudomásunkra hozták, hogy kezdik úgy érezni, alá vannak rendelve az akaratunknak. – törte meg a csendet Ajax.

  Mivel látta, hogy Arkantos nem teljesen fogta fel a hallottakat, ezért újra elkezdte.

-         Levelet írtak, hogy parancsolunk nekik.

-         Nem gondolod, hogy ebben turpisság lehet? – Arkantos végre rájött, barátja miről is beszél. – Amanra soha nem engedné, hogy ilyeneket írjanak nektek.

-         Úgy tűnik, mégis. Bár nem nevezték meg, hogy királynőjük is így gondolja, de azért következtetni lehet. Egyébként is: csak te tudhatod, hogy mi lesz… te vagy az isten.

-         Egy isten, aki a földre jött, hogy megmérettetésben vegyen részt. Most egy ideig nem térhetek vissza, és halandó emberként kell idelent élnem. Emlékszel?

-         Igen. Rémlik valami az atlantiszi törvényekről.

-         A törvénysorozatról, Ajax! A törvénysorozatról!

-         Igen, törvénysorozatról. Azt mondtad, most halandó vagy. Akkor kiállnál megint egy lovagi tornára? – Ajax leszakított egy virágot.

-         Nem. Nekem már elegem van az állandó harcból.

-         Na, a hölgyek kedvéért! – dörgölte Arkantos orra alá a virágot a görög herceg.

  Az isten kikapta a kezéből a növényt és hozzávágta barátjához.

-         Téged akarnak elérni, rajtam keresztül. – nevetett.

-         Úgy érted, hogy…

-         Rád vágynak.

-         Nem, úgy érted, hogy…

-         Mondtam, hogy nem mondok semmit a magánéletemről!

-         Nem is mondtam…

-         De akartad.

-         Jól van, higgy, amit akarsz.

-         Ja, és Gaia földistennő üzeni, hogy ne tépkedj állandóan virágokat, mert földbe gyökerezteti a lábad.

-         Nagyon vicces.

-         De most tényleg. Nagyon jóban vagyok vele. A szobrok, amiket a nagyvilágban készítenek róla, egyáltalán nem hasonlítanak rá. Utálom a nagyképű művészeket.

-         Nem tehetnek róla. A múzsák elhagynak minket. Valami nagy baj készülődik. Nem tudod, mi?

-         Az, hogy isten vagyok, nem azt jelenti, hogy bármi olyat látok, amit Ti nem.

-         Akkor miért vagy isten?

-         Tisztelnek engem, és van egy fontos képességem, de ezt halandó emberen nem alkalmazhatom, csak istentársamon, ha az elárul.

-         Mi lenne az?

-         A kardom varázserejű. De nem mondhatok többet, mert megbüntetnek.

-         Kik?

-         Az égiek.

-         Miután egy kis látogatás alkalmával halandóvá tettek?

-         Pár hét múlva visszamehetek.

-         Mindegy. Addig is… használd ki a természet adta lehetőségeket.

-         Természet adta lehetőségek?

-         Harcolj, amíg teheted.

-         Neked ez a megnyugvás, barátom. De nekem nem ez.

-         Igen, a varázslatos kardod is ennek a tanúja.

-         Az csak egy kard.

-         De ha azt a kardot a kezemben…

-         Ne is álmodj róla. Megyek, beköszönök Atlantiszba, aztán már mehetek is haza.

-         Na jó. Vigyen utadon… hát, ha nem lennél isten, be is fejezném – veregette meg Arkantos vállát Ajax.

-         Na kösz.

-         Jó utat. Remélem hamarosan újra meresztheted a… sok sikert.

-         Ajax!

-         Mi az?

-         Még egy ilyen és én megátkozlak.

-         Na jó. Már tényleg szia – vigyorgott a herceg.