Először is az angolul nem tudókra tekintettel leírom, mi az, amivel eléggé le lehet szűkíteni a kört. Az ének főhőse a „she” említésből egyértelmű, hogy egy nő. Ez azért remek, mert én a „Girl Power”-ben bízok, az pedig ebben a sorozatban szerencsére jól ki van hangsúlyozva. Tehát nézzük, kik jöhetnek szóba:
Laura Roslin
Kara Thrace
Sharon Agathon (vagy bármelyik nyolcas)
Hera Agathon
Caprica Hatos (vagy bármelyik másik hatos)
D’Anna Biers
Tory Foster
Anastacia Dualla (Dee)
Racetrack
Seelix
Cally
Kendra Shaw
Helena Cain
Ellen Tigh
Carolanne Adama (De erősen kétlem)
A szőke csajszi, aki lesmárolta Figurski-t (Na jó, ez csak vicc volt)
„Egyedül alszik férfi ingben”
Ha a férfi ingből indulunk ki, akkor nyilván olyan embereket kell keresnünk, akik férfi munkát végeznek. Így hát a listára kerülhet Kara, Sharon, a hatos pilóták, Dee, Racetrack, Seelix, Cally, Kendra és Cain akik katonák, ami elég férfias munka. Ha nagyon erőltetni akarjuk, akkor még ide lehet sorolni Laurát és Toryt is, mert az elnöki pozíció, és talán még a segédjéé is nem női pozíció (és mind a ketten inget hordanak – bár Tory újabban csak alsóneműt). Ellen Tigh pedig anno úgy irányította a férjét és rajta keresztül a flottát, mint ha ő lenne a parancsnok.
A nő egyedül alszik, tehát nagy valószínűséggel nincsen párja, vagy MÉG nincsen párja. Az is lehet, hogy MÁR nincs. Laura, Hera, D’Anna, Dee, Racetrack, Seelix és Kendra nem büszkélkedhetnek lelki társakkal.
És ha az alszik szót külön is megvizsgáljuk, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyetlen nő a felsoroltak közül, aki egyértelműen aludt ekkor, az D’Anna, aki a Feltámadás Központon volt lekapcsolt állapotban.
1 pont: Kara, Sharon, Hatos modellek, Dee, Racetrack, Seelix, Cally, Cain, Laura, Tory, Hera, Ellen, D’Anna, Kendra.
„Három kívánságom a kezébe ragadja”
Szerintem, ha már kaptunk választ erre a sorra, akkor ez a sor arra utal, hogy az, akiről énekel, mindenképp ismeri Gaeta vágyait, tehát: közel áll hozzá. És ki az, akivel Gaeta mindig olyan jól elvan? Anastacia Dualla. Két pont Dee-nek! Továbbá a „Revelations”-ben (két résszel az éneke után) Felix leejti a poharát és megpróbál lehajolni érte, de Dee segít neki. Furcsa pillantást váltanak. Nem érdekes, hogy pont most mutatják meg nekünk, hogy ezek ketten mennyire közel állnak egymáshoz? Persze, többször láttuk őket beszélgetni és egymást nyugtatni a koedukált mosdóban, vagy éppen a flotta parancsnokairól pletykálni, de ezek a párbeszédek közel sem jelentenek olyan sokat, mint ez a pár másodpercig tartó pillantás. És én ezt imádom a BSG-ben!
1 pont: Kara, Sharon, Hatos modellek, Racetrack, Seelix, Cally, Cain, Laura, Tory, Hera, Ellen, D’Anna, Kendra
2 pont: Dee
„Az első, hogy megkímélje a fájdalom”
A hősnőnek fájdalmai vannak, vagy lesznek. Ez lehet fizikai fájdalom is, de szívfájdalom is. Nézzük előbb az elsőt! A Battlestar Galacticában már szinte minden nő átment valamilyen tortúrán. Karát az anyja bántotta állandóan, Sharont számtalanszor verték laposra, Caprica és D’Anna céltáblává váltak nem is egyszer, Cally, Kendra, Cain, Carolanne és Ellen már találkoztak a halállal és szerintem Laurát sem azért tartották fogva a cylonok Új Capricán, mert olyan jó beszédpartner.
Ám mégis, ha nőről van szó és kínról, akkor az első, aki a józan ember eszébe jut, az Laura Roslin, akinek már másodszor gyűlik meg a baja a mellrákkal. Ha Gaeta az elnöknőről énekelne, akkor nagyon hálásak lennénk neki, hogy átérzi a rák okozta fájdalmakat.
Konkrétan ebben a pillanatban csak egy bekövetkező fájdalmat látunk előre: Caprica egy másik életet hord a szíve alatt. Ha megszüli gyermekét, akkor az fizikai fájdalommal jár, ha pedig nem tudja valamilyen okból kihordani, vagy ne adják az Istenek a baba meghal, akkor az is szörnyű kínt jelen az anya számára.
Így át is térhetünk a szívfájdalmakra. Ha már a szülésről beszéltünk az előbb, akkor meg kell említeni Sharont is, aki nagyon rosszul viselte, mikor beadták neki, hogy a kislánya meghalt.
1 pont: Racetrack, Seelix, Tory, Hera, Carolanne
2 pont: Laura, Kara, Caprica (egy hatos modell), Cally, Cain, Ellen, Kendra, D’Anna, Dee
„Mely sötétségből és nevető esőből jön”
Ez egyáltalán nem „kellemes” fájdalmakról szól, tehát kihúzhatjuk Capricát a gyermeke megszülésével. A nevető esőt nem tudom mire vélni, arra utalhat, hogy ha a fájdalom tudma érzelmeket kimutatni, akkor kiröhögné az áldozatát. Ugyanekkor a kín a sötétségből érkezik, tehát valami igen gonosz dolognak kell lennie, mint például a gyógyíthatatlan rák, egy gyermek elvesztése, vagy éppen maga a halál.
1 pont: Racetrack, Seelix, Tory, Hera
2 pont: Kara, Dee, Carolanne
3 pont: Laura, Caprica, Cally, Cain, Ellen, Kendra, D’Anna
„Mikor megtalálja a szerelmet, mindörökké igaz maradhat”
Ez romantikus dolog, tehát most otthon érzem magam. A hősnőink párjaikkal:
Laura Roslin/Bill Adama
Kara Thrace/Samuel Anders
Kara Thrace/Lee Adama
Sharon Agathon/Helo Agathon
Sharon Valerii/Cavil
Hera Agathon/Nicky Tyrol
Caprica/Saul Tigh
Caprica/Gaius Baltar
D’Anna/Gaius Baltar
Tory Foster/Gaius Baltar
Anastacia Dualla/Felix Gaeta
Cally/Chief
Ellen Tigh/Saul Tigh
Carolanne Adama/Bill Adama
Ezek közül néhány kiesik, mert a szerelem nem igaz. Marad tehát:
Laura Roslin/Bill Adama
Kara Thrace/Lee Adama
Sharon Agathon/Helo Agathon
Caprica/Saul Tigh
Tory Foster/Gaius Baltar (ebben nem vagyok annyira biztos)
Anastacia Dualla/Felix Gaeta
Ellen Tigh/Saul Tigh
Engedjétek, hogy megmagyarázzam, miért ejtettem ki azokat, akik itt már nem szerepelnek:
- Kara régen nagyon szerette Sam-et, rá is vette, hogy összeházasodjanak, de most már fűvel-fával megcsalja.
- Hera és Nicky románca egy kicsit perverznek tűnhet, de néhányan azt feltételezik, hogy ők lennének Ádám és Éva (a „Revelations” után már kétlem). Mindenesetre bizonyíték a két gyermeknek még a barátságára sincsen.
- Caprica régen nagyon szerette Gaiust. Olyannyira, hogy még be is képzelte magának a férfit, mikor az nem volt a közelben. A „Revelations” végéből ítélve már nem érdekli az önjelölt próféta, inkább a flotta félszemű ezredeséhez vonzódik.
- D’Anna és Gaius kapcsolata egy félreértésnek köszönhetően kezdődött, Gaius pedig természetesen kapva kapott az alkalmon, ha már kufircolásról van szó. Együtt mentek le az Algabolygóra, aztán „elváltak útjaik”, a kapcsolatuk megszakadt.
- Cally és a Főnök kapcsolata kedves volt és aranyos, de mindez a látszat. A lány halála után Főnök bevallotta, hogy Boomert egész végig jobban szerette, csak nem tudja elérni.
- Sharon Valerii, vagyis Boomer az egyetlen nyolcas, aki nem lázadt fel a régi normák ellen. Gonosz lett, és utálatos. A Cavillel való kapcsolatáról pedig csak ennyit: saját háziállat nyolcas, mi? Bunkó!
- Bár nem derül ki túl sok arról, hogy milyen volt Carolanne és Bill Adama kapcsolata, de bizonyára nem volt túl rózsás, ha elváltak.
Most pedig a pihenő után jöhetnek a feltételezhető párok, akik közül az egyik épp a vers szövegébe illhet:
- Laura és Bill kapcsolata a „love-hate relationship” remek példája. Ha pedig képesek úgy kiállni az eléjük állított próbákat, amiben egymás ellen kell fordulniuk, és mégis jó marad a kapcsolatuk, főleg a nélkül, hogy bevallanák egymás iránt érzett szerelmüket, akkor mi ez, ha nem AZ igaz szerelem?
- Kara és Lee mind a ketten házasok, de csaponganak. Egymáshoz csaponganak. Már rég óta szeretik egymást, ezt nem is felejtik el Új Caprica egébe kiáltani, de mégis félnek a másiktól. Bár a Karát játszó színésznő, Katee Sackhoff azt nyilatkozta, hogy Thrace még nem találta meg az igaz szerelmet, én nem hiszek neki.
- - Az Agathon házaspár lehetne a flotta álompárja, egyikük sem lép félre, szeretik egymást és szeretetben nevelik kislányukat, Herát.
- - Caprica és Saul gyűlölték egymást, pofozták egymást, minden bajuk volt egymással. Saul meglátogatta a foglyot, hogy a cylon lét felől kérdezzen, de Caprica arca helyén a feleségéét látta. Ez kicsit összezavarta. Caprica terhes lett, és bár nem biztos, hogy Tigh ezredes mennyire szereti a szőke nőt, a nő a Revelations utolsó képsoraiból ítélve szereti Sault.
- - Tory Foster és Gaius Baltar esete az, amiben nem vagyok biztos, hogy jó helyre került, ugyanis kettyintés után mindig filozofikus beszélgetéseket folytatnak, de abban nem lehetünk biztosak, hogy Gaius nem végzi közben „munkáját” a gruppijában is.
- - Dee és Gaeta kapcsolata nem biztos, hogy bekövetkezik, de utalások vannak arra, hogy mennyire törődnek egymással és hogy hogy néznek egymásra. Sok sikert, srácok!
- Ellen és Saul kapcsolata majdnem remek volt, bár Ellenen „keresztülhajtott” a fél hadsereg, akkor is úgy szertte férjét, hogy bármit megtett volna azért, hogy megmentse az életét. Saul szintén nagyon szerette Ellent, Caprica hatos helyére is őt képzelte be.
1 pont: Racetrack, Seelix, Hera
2 pont: Tory, Carolanne
3 pont: Kara, Dee, Cally, Cain, Kendra, D’Anna
4 pont: Laura, Caprica, Ellen
„Ezért könyörgöm második kívánságomban”
Ez nagyon kedves Gaetától, azt szeretné, ha a hősnő és párja kapcsolata örök maradna. És nyilván olyan embernek akar ilyen szerencsét, akit jól is ismer. Feljebb említett okokból plusz pont jár Dee-nek!
1 pont: Racetrack, Seelix, Hera
2 pont: Tory, Carolanne
3 pont: Kara, Cally, Cain, Kendra, D’Anna
4 pont: Laura, Caprica, Ellen, Dee
„De nincs több kívánság, az életemet elveheted”
Ez a sor még nem mond semmit, a következővel viszont értelmet nyer. Annyit kell megjegyezni, hogy Gaeta bármit képes feladni azért, amit kíván, ha kell, még az életét is.
„Hogy enyém lehessen, kérlek, csak egy nap ébren”
Furcsa, hogy Gaeta még az előbb arról énekelt, hogy a második kívánsága az, hogy a hősnő megtalálja az igaz szerelmet, most már pedig az életét adná azért, hogy a nő az övé lehessen. Én arra következtetnék, hogy Felix annyira szereti a nőt, hogy inkább elengedi, hogy boldog lehessen. Csak egy napig akar vele lenni, mindössze ennyit kíván. Megint Dee-re szavaznék. A mondat második fele viszont nem passzol Dee-re. A hősnő nincs ébren. Alszik, vagy halott. Carolanne, Cain, Kendra és Ellen halottak, ám Carolanne-t és Kendrát ki lehet zárni, Gaeta nem találkozhatott velük. Aki akkor ég az igazak álmát aludta, az D’Anna és a Hibrid. Mondjuk kötve hiszem, hogy Gaeta szerelmes lenne egy hibridbe, vagy ha még nem is a saját szerelméről énekel, akkor egyáltalán a cylonok Hibridjéről akarna dalolni, de mindenképp számításba kell vennünk, hogy az utolsó jelenetben énekli ezt a sort, pont miután a hibridet visszacsatlakoztatták a rendszerre, pongyolán fogalmazva felébresztették.
1 pont: Racetrack, Seelix, Hera, A Hibrid
2 pont: Tory, Carolanne
3 pont: Kara, Cally, Cain, Kendra, D’Anna
4 pont: Cally, Cain, D’Anna, Laura, Caprica
5 pont: Ellen, Dee